A magyar tyúk

A magyar tyúkfajták oseit a honfoglaló magyarok valószínuleg Ázsiából hozták magukkal.
A fajták az idok folyamán kisebb-nagyobb mértékben idegen fajtákkal keresztezodtek, de megorizték fajtajellegüket.
A jelenleg kizárólag génbanki állományokban és fajtagyujteményekben fenntartott magyar tyúkfajták edzett,
kituno élelemkereso, kettoshasznú fajták, melyek különösen külterjes viszonyok közé valók.
Legszembetunobb tulajdonságuk az igénytelenségük. Emellett rendkívül gyorsan fejlodnek és
gyorsan tollasodnak. Borük és zsírjuk színe általában sárga, de egyes fajtái között fehérboru és
fehérzsírú állatok is elofordultak. A különbözo bor- és lábszín a korábbi nemesítés (nyugati fajtákkal való keresztezések)
eredménye.
Húsának minosége elsorendu és a század elso felében igen kedvelt volt a külföldi piacokon, ahol
az 1 kg alatti magyar csirkéket eloszeretettel keresték. Jó tojó, tojásai általában fehér-
illetve krémszínuek, de elofordulnak barnahéjú tojást tojó egyedek is.
A magyar parlagi tyúkfajták tenyésztése - jó tulajdonságaik alapján - az
organikus baromfitermék-eloállítással ismét fellendüloben van.
Az eredeti génállományt biztosító génbanki fajtafenntartó nemesítés mellett,
keresztezésekben árutermelo fajtaként is figyelembe vehetok.

Keselyűfejű gyöngytyúk

Nemzetségének legnemesebb faja. Teste nyúlánk, nyaka hosszú és vékony, kis feje csupasz, csak tarkóján vannak bodros tollai. Nyaktollai keskenyek, feketék, finoman pettyezettek, közepükön 4 mm széles ezüstfehér hosszanti csíkkal és széles tengerkék szegéllyel. A mell oldalai tengerkékek. Egyéb testrészein fölötte finom, világos márványozás és gyöngyözés látható. Hossza mintegy 60, szárnyhossza 29, farkhossza pedig 14 cm.

Kisebb, lényegtelen eltéréseket figyelmen kívül hagyva, a gyöngytyúkok életmódja, úgy látszik, meglehetősen megegyező.
 Cserjés, bozótos, tisztásokkal váltakozó erdőkben szeretnek tanyázni.
Bolle szerint a Zöldfoki-szigetek szakadékos sziklás hegyei annyira megfelelők természetüknek,
hogy tömegesen népesítik be azokat. S minthogy Nyugat-India szigetei is hasonló szerkezetűek,
az oda bevitt gyöngytyúkok el is vadultak. Jamaikán mostanáig annyira közönséges,
hogy valóságos országos csapás számba megy
A gyöngytyúkok állandó madarak, ha nem is szó legszorosabb értelmében.
Brehm az abesszíniai gyöngytyúkot bizonyos időszakokban az erdőségekben és steppéken oly helyeken látta,
ahol egyébként nem szoktak tartózkodni. Ott, ahol gyakoriak, jelenlétüket nehezen leírható,
sajátságos szólásukkal csakhamar elárulják. Csak a khanga gyöngytyúk mérsékeltebb a kiáltozásban.

Ember közeledtére valamennyi gyöngytyúk azonnal kereket old. Nem annyira elővigyázók, mint vadak.
Sürgölődésüket tehát nem könnyű megfigyelni. Mint az előnyomuló indián harcosok, madaraink is hosszú sorban,
 egymás nyomában szaladnak s amit egyik cselekszik, a többiek azt hűségesen utánozzák. Egyes párokra ritkán bukkanunk,
 inkább 15–20 darabból álló családokra. Rendszerint azonban 6–8 ilyen család verődik össze s ezek szorosan összetartanak.
Ha megijednek, az egész csapat szerterebben, s mindegyik madár a maga útján menekül.
Kutyától vagy más négylábú ragadozótól üldöztetve, némely fajok elütően viselkednek. Annak tudatában, hogy előlük sem futva,
 sem szárnyaik segítségével nem menekülhetnének meg, mielőbb fára kapnak, s erről semmi esetre sem hajlandók leszállani.
Valamennyi faj kiemelkedő, lehetőleg teljes biztonságot nyujtó pontokon szokott éjszakázni.
 „Szokatlan dolog, – mondja Heuglin – még éjjel sem kerüli el figyelmüket; ha hálótanyájuk tája nem biztos,
órákig zajonganak.”
Bízvást elmondhatjuk, hogy az alacsony füveseket és kiaszott tisztásokat pompásan ékesítik a gyöngytyúkok.
Színezetük, testtartásuk, s repülésük egyaránt annyira jellegzetes, hogy már messziről is biztosan fölismerhetők.

Élelmük a terület s az évszak szerint is változó. Tavasszal, az esőzések évadján minden valószínűség szerint
leginkább rovarokkal élnek. Később bogyókra, levelekre, rügyekre és különféle magvakra kapnak.

Költésüket Brehm nem figyelhette meg, legalább fészküket, tojásaikat nem találta, de fiókáikat vezetgető öregeket többször
látott. Ezek alapján fölteszi, hogy a gyöngytyúkok egynejűségben élnek.
 Az üstökös gyöngytyúk fészkét Heuglin az esős időszakban rendszerint bozótban vagy magas fűben találta.
Természetes vagy mesterséges mélyedésben kevés lomb vagy fűszál alkotja az egészet.
 A fészekalj 5–8, néha még több darabból áll, a tojások színe piszkos sárgásfehér, fölszínük fényes, héjuk nagyon kemény.
 A kotlás 25 napig tart. A kakas s a tyúk sohasem távozik messzire fészkétől, s élénk lármával és izgatott ide-oda
 futkosással iparkodnak az ember figyelmét magukra vonni. A kikelő csibék kis fácánokhoz hasonlók, gyorsan nőnek.
Mihelyt szüleik nagyságának felét elérik, az öregek minden csatangolásában résztvesznek, s éjjelre fákra szállanak.

A gyöngytyúkok könnyebben megszokják a fogságot, mint bármiféle más vadtyúk-féle. Teljesen azonban sohasem szelídülnek meg,s
 csak akkor szaporítanak, ha kellő tág helyen tartjuk. Civódó természetűek, a házityúkokkal s a pulykákkal állandó
 háborúságban élnek; sőt esetleg annyira fölfortyannak, hogy még gyermekeket is megtámadnak. Szeretnek messze elbarangolni.
 Fészküket lehetőleg elrejtik, nem valami odaadóan kotlanak, s a kemény hideget sem állják.
A keselyűfejű gyöngytyúk előnyösen különbözik atyafiaitól. Sokkal kecsesebb a testtartása és viselkedése is sokkal jámborabb.
 Ez lenne tehát szelídítésre leginkább ajánlatos, de viszont szaporítása úgy látszik, még nagyobb nehézségekbe ütközik.
 Hiszen még a közönséges gyöngytyúk tojásait is rendesen nem igazi anyja, hanem házityúk vagy pulyka költi ki.

A gyöngytyúkoknak sok az ellenségük. Afrika valamennyi macskaféle ragadozója, továbbá a sakálok és rókák pusztítják.
A nagyobb ragadozó madarak is serényen üldözik s nem ritkán még a csúszó-mászók is megkerítik.
Brehm egy 2.5 m hosszú óriáskígyó gyomrában teljesen kinőtt gyöngytyúkot talált.
 Az ember is mindenütt szívesen vadászik rájuk, mert különösebb fáradság nélkül elejtheti; ámbár,
 ha észreveszik, hogy rendszeresen üldözik, fölötte elvadulnak. Gazdag tollazatuk miatt jó erős lövést elbírnak.
Egészen más a helyzet, ha jó kutya áll rendelkezésünkre, mert ez annyira leköti figyelmüket, hogy az embert semmibe
 se veszik, s nem ritkán kézzel is megfoghatók.

Tartalom